Sosem késő gumiabroncsot rendelni!

gumiabroncs
gumiabroncs

Azt hiszem, mindenkivel volt már, hogy a legnagyobb odafigyelése és igyekezete ellenére megcsúszik, esetleg rendesen késébe is kerül feladataival, természetesen ez velem sincs másként. Sőt, be kell valljam, jómagam notórius késő vagyok, igazából nem is tudom mindig, hogy hol rontom el állandóan az időbeosztást. Bár amúgy a világ is ellenem van: vagy a busz késik, vagy a vasúthálózat bénul meg, vagy épp az internet száll el…. ezekről meg tényleg, igazán nem tehetek, de mindegy is. Valahogy azért sikerült átevickélnem a saját magam által megnehezített életemen, viszont például a mai napig sikerül mindig mindent a legutolsó utáni pillanatban megrendelnem, ami miatt meg örökké vakarhatom a fejem, főleg, ha fontos ajándék lenne vagy valami hasonló – bár szerencsére vagy sem, de a magyar posta és futárszolgálatok rendre olyan döcögősen működnek, hogy feledékenységeimet ilyenkor elég nagy sikerrel tudom rájuk fogni, sokszor még alapja is van…

 

Na de száz szónak is egy a vége, miért is ne pont a téli gumikat felejtettem volna el beszerezni a hideg idő beköszöntével? Sajnos személyes vásárlásra már nem jutottam volna el a pár nappal későbbre mondott nagy hidegre, amikorra pedig már fent kellenének, hogy legyenek az új abroncsok, így nagyon sürgősen kellett valamit intéznem, de nyilván nem volt könnyű a helyzet, hiszen ebben bizony nem voltam jártas… végül egy autók terén sokkal tapasztaltabb barátom javasolt egy oldalt, ahol a gumiabroncs beszerzése nem jelenthetett problémát – ez volt a https://gumidiszkont.hu/, aminek azóta is örülök, hogy általa rátalálhattam! (tovább…)

A honlap további használatához a cookie-k használatát el kell fogadni. További információ

A cookie-k beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás