Gyerekként rengeteget utaztunk a szüleimmel. Nem volt sok pénzünk, de apám és anyám mindig megtalálta azokat az ajánlatokat, amik nagyon megérték. Így jutottunk el Bulgáriába, Franciaországba és Olaszországba is. Valami különleges emlék fűz az ezekhez a helyekhez vezető autóutakhoz. Mindig a hátsó ülésen ültem és, amíg mások szétunták volna a fejüket a 6 órás kocsiúton, nekem ez maga volt a Kánaán. Mindig előszedtem a kis hülye kvarcjátékaimat és azokat nyomogattam megállás nélkül.

 

Nem számított, hogy éppen felkelt a nap, vagy éjszaka volt, én mindig nagyon jól éreztem magamat. A legjobb az volt, hogy éjszakánként, mikor már aludtunk, néha megébredtünk és mindig kértünk egy szendvicset. Anyám pedig készségesen felénk nyújtotta, miután kiszedte a batyujából. Megettük a szendvicset és már aludtunk is tovább. Mire felébredtünk, általában már meg is érkeztünk, mert édesapám nagyon ügyesen vezetett. (tovább…)