Fenntarthatóság útján sokat spórolni? Elég vonzó ajánlat!
A nemrégiben nagy sikert aratott Csernobil-sorozat gondolkodtatott el tavaly, hogy talán itt az ideje továbblépni a manapság kicsit sem egyedi, hanem már teljesen sztenderd módszereknél, mint amilyen a szelektív hulladékgyűjtés. Mert az út jó ugyan, de láthatjuk, hogy nem jutottunk az elégséges-szintet megütően közelebb a bolygót, és társadalmainkat fenyegető túlfogyasztási veszélyek leküzdéséhez. És ebből a dologból – ahogy az a tv-sorozatból is látható volt – hosszútávon és rövidtávon is kiindulhatnak súlyos krízisek.
Ami már kellően nagy vállalás, mégis megteremtődtek mostanra minden szempontból a feltételei, és már jó példák is akadnak bőven, az nem más szerintem, mint a napenergia hasznosítása „mezei” háztartások szintjén is. Napelem rendszer családi házra 2021-ben? Távolról sem lehetetlen, sőt egyre inkább pofonegyszerű, és tekintetbe véve, hogy ez a dolog idővel megtérül, és bőven visszahozza az árát, nem is kiemelkedően költséges. Nem csak pár évre szól ugyanis ez az elgondolás. Évtizedekre is bebiztosíthatjuk az energia-ellátásunkat és az időtáv nagyobbik részében a megtérülés szakaszában leszünk. Mindennek utána olvashattok a napelemrendszer.info oldalon.
Náluk nem csak szerteágazóan tájékozódhattok a témában, hanem ingyenes felmérést is kérhettek, regionális partnereik segítségével, az ország minden pontján. És, ha úgy döntene valaki, hogy a napelemrendszer.info-val vág bele a napelem-telepítésbe, a további folyamat sem túl bonyolult. Segítenek az engedélyeztetésben, utána extrém-rövid idő alatt felszerelnek és kiépítenek mindent (nem kell még napokig sem tartó hercehurcára gondolnunk a házunkon és környékén), aztán már minden az áramszolgáltatón múlik csak, mert nekik is lesz rövid dolguk vele. Mindebből az elsőnél számítsunk csak hosszabb ügyintézésre, de a hozzáértők által összeállított tervdokumentáció a benyújtás pillanatáig nem a mi feladatunk. (tovább…)